Már a fűzfából is biogázt készítenek Szegeden

A Szegedi Tudományegyetemen és a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban Dudits Dénes akadémikus vezetésével zajló közös kutatásnak köszönhetően kiderült, hogy a biogáz reaktorokba helyezve, a hagyományos szerves hulladékok mellett a fűz biomasszája az egyik legalkalmasabb alapanyag a biogáz előállítására.

„A kutatás célja a növekvő energiaigény miatt egyre fontosabbá váló zöld energiatermelés környezetbarát módon való növelése és megfelelő alkalmazása” – hangsúlyozta Dr. Bagi Zoltán, a kutatás szakmai vezetője. Az SZTE Biotechnológiai Tanszék adjunktusától azt is megtudtuk: a biogáz előállítására a fermentáló tankokban szinte valamennyi szerves anyag alkalmas, mint például az állati eredetű trágya, az élelmiszeripari melléktermékek és hulladékok, az elpusztult állatok tetemei és a növények egyes részei is.

Nincs ez másként a háztartási szerves hulladékokkal és a szennyvíziszappal sem. Mindezekből biogáz, azaz megújuló energiahordozó termelhető mikroorganizmusok segítségével, biotechnológiai módszerekkel. A szerves anyagok energiatermelés céljára más eljárásokkal nem hasznosíthatók, és a környezetünkbe elhelyezve számos környezetvédelmi és egészségügyi problémát okozhatnak.

„A biogáz előállításánál az említett anyagok biológiai úton történő fermentációjával az energiatermelés mellett ártalmatlanításukra is sor kerül, méghozzá úgy, hogy a lebontás után visszamaradó anyag, biotrágyaként tápanyag-visszapótlásra is jól felhasználható a mezőgazdaságban. Ráadásul ezzel kiválthatjuk a környezetterhelést jelentő műtrágyát is. A felhasználható alapanyagok többsége veszélyes hulladéknak számít, ám így olyan anyagokból is hasznos terméket – biogázt vagy biotrágyát – állíthatunk elő, amelyek egyébként nagyon magas költséggel lennének csak kezelhetők, illetve megsemmisíthetők” – emelte ki Prof. Dr. Kovács Kornél, az SZTE emeritus professzora.

„A kutatás során a fűz biomasszáját hasznosító, erjesztési technológiák kidolgozásával sikerült megnövelni a biogáz üzemek gazdaságosságát. Hogy minderről megbizonyosodjunk, hasonló protokoll szerint, üzemi kísérleteket végeztünk a kaposszekcsői, ipari léptékű biogáz üzemben. Az energiafűz ültetvények biomassza hozamának, sótűrési, környezettisztító képességének javítását, innovatív, termesztéstechnológiai fejlesztésekkel, és a genotípusok jellemzésével valósítottuk meg” – emelte ki Dr. Bagi Zoltán adjunktus.

Forrás: u-szeged.hu