Istállótrágyából állít elő zöldenergiát a Balatonszabadiban épülő biogáz erőmű

Biogáz erőmű épül Balatonszabadi határában közel 1,4 milliárd forintból, mintegy 670 millió forint pályázati támogatással, az erőmű ősztől istállótrágyából és növényi eredetű melléktermékekből 2500 háztartás éves villamosenergia szükségletét állítja elő – hangzott el a projektbemutató sajtótájékoztatón csütörtökön Balatonszabadiban.

Az magyar tulajdonban lévő Energreen Kft. beruházásában megvalósuló biogáz erőmű 1600 kilowatt teljesítményű lesz.

A tervek szerint az üzem az alapanyagokból évente 5,2 millió köbméter biogázt állít elő teljesen zárt rendszerben, amelyet gázmotoros kiserőműben hasznosít villamosenergia és hőenergia előállítására. A biogázból a gázmotoros kiserőmű évente közel 10,3 GWh zöldáramot állít elő, amely mellett hozzávetőlegesen 9,7 GWh hőenergia is keletkezik. A keletkező villamosenergiát a Mavir Zrt.-nek értékesítik.

A keletkező szilárd és folyékony végtermék mezőgazdasági területeken hasznosul biotrágyaként, kiváltva a műtrágya felhasználást. A tervek szerint az április végére elkészülő, majd idén ősztől energiát termelő beruházás révén évente 10 033 tonnával csökken az üvegház hatású gáz kibocsátása.

Ragoncza Ádám, a kivitelező Nawaro Kft. ügyvezetője az MTI kérdéseire válaszolva elmondta, magyar fejlesztésű csúcstechnológiát alkalmaznak majd az új biogáz erőműben, amelynek erőssége, hogy szemben sok biogáz erőművel, állati trágya feldolgozására is alkalmas lesz. A 2-4 ember számára munkahelyet biztosító létesítmény üzemeltetőjének évi 300 millió forintos bevétele származhat az áramtermelésből, a beruházás pedig 7-8 év alatt térülhet meg az elnyert közel 50 százalékos támogatásnak köszönhetően.

Balatonszabadi, 2017. március 30., csütörtök (MTI)

Az MTI tudósítása alapján a cikk megjelent az alábbi médiumokban is.

Webradio

Napi.hu

HVG

Agroinform

Hírstart

Hírbalaton

Balaton travel

NRGReport

SomogyTV

A projektet az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 támogatja.

www.eeagrants.org

Forrás: mti.hu