Mezőgazdasági alprogram jelent meg az Országos Levegőterhelés-csökkentési Program keretében

Az akciótervben a mezőgazdaságot érintő intézkedéseket részletezik a szakértők, amiket 2020-2030 között kell teljesíteniük az uniós tagállamoknak. A programban leírtak szerint a mezőgazdaság szempontjából a legmeghatározóbb légszennyező anyagok: az ammónia (NH3), az illékony szerves vegyületek (NMVOC) és a kis szemcseméretű szállópor (PM2,5). A mezőgazdaságot érintően a legjelentősebb környezeti terheléssel az ammónia rendelkezik – ugyanis az agráriumból származik a teljes ammónia-kibocsátás 90 százaléka –, de a mezőgazdaságon kívül a fűtésből, illetve a hulladékkezelésből, ipari tevékenységből és a közlekedésből is származik kisebb mennyiségű ammónia. Emellett azonban az elemzés kitér rá, hogy az ammónián túl a másik csökkentendő jelentős tényező a szálló por és finom szálló por emisszió A mezőgazdasági kibocsátási leltár szerint azonban ez a tényező a mezőgazdaságból eredően csekély mértékű, mindössze 1,4 százaléka a teljes PM2,5 kibocsátásnak. A program összességében megállapítja, hogy a magyar mezőgazdaság kibocsátása a rendszerváltás okozta társadalmi, gazdasági átrendeződés következtében jelentősen mérséklődött, a csökkenés az állattenyésztésnél nagyobb mértékben jelentkezett, mint a növénytermesztésnél.

Forrás: www.kormany.hu; www.nak.hu